Bulímia
klasszikus nevén: bulímia nervosa

Klasszikus elnevezése a tünetek „idegi” eredetére utal, vagyis a háttérben nem találhatók olyan, pl. endokrinológiai betegségek, amelyek fokozott étvággyal járnának.

Maga a betegség újra és újra fellépő, kényszeres falásrohamokkal jár. E rohamok alatt a beteg hatalmas kalóriamennyiséget visz be a szervezetébe, mely általában főleg szénhidrátokból áll. A falásrohamok után lelkiismeret-furdalás, önvádlás, bűntudat és szorongás lép föl. A beteg emiatt mesterségesen próbál megszabadulni a bevitt tápanyagtól (önhánytatás, hashajtó beszedése, stb.). A purgálás után a táplálék utáni vágy újra felerősödik, és újabb falásrohamokhoz vezet.

Kezelése összetett; legtöbbször a gyógyszeres és a pszichoterápiás eljárások kombinációjától várható a legjobb eredmény. Pszichoterápiás szempontból az egyszerű kognitív-viselkedésterápiás technnikák mellett gyakran a beteg személyiségfejlődésével, önképével (beleértve a nemi szerepeket és a testképéhez való viszonyt is), társkapcsolati nehézségeivel, a teljesítményhez és az örömhöz való viszonyulásaival, stb. kell foglalkoznunk, vagyis hosszabb távú terápiára számíthatunk.